Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.
a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.A Múzeumi Szakmai Kollégium pályázatot hirdet múzeumi szakmai feladatok támogatására
Pályázhatnak:
Pályázni az alábbi témakörökre lehet:
1. Állagvédelemre, preparálásra, konzerválásra, restaurálásra, műtárgyvédelmi szempontból indokolt, egyedi műtárgymásolásra
Altéma kódszáma: 2311
Pályázni a 2009. december 31-ig megvalósuló állagvédelmi feladatokra lehet.
A pályázati altémára rendelkezésre álló keretösszeg: 69 millió forint
A pályázathoz csatolni kell:
Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!
A pályázat bírálati szempontjai:
A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek azok a pályázó intézmények, akik a feladatot saját szakemberrel végeztetik el.
A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:
A pályázó intézménynek a műtárgy-megóvási dokumentáció nagyközönség számára készülő ismertetését (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. (Az NKA Igazgatósága az internetes „beszámoló” elkészítéséhez az egységes formulát átadja.)
2. Gyűjteménygyarapításra, elsősorban a nemzeti kulturális örökség veszélyeztetett emlékeinek megmentésére
Altéma kódszáma: 2309Pályázni a 2009. március 31-ig megvalósuló programokra lehet.
A pályázati altémára rendelkezésre álló keretösszeg: 20 millió forint
A pályázathoz csatolni kell:
A pályázat bírálati szempontjai:
A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:
- a kitöltött gyűjteményi tárgyleíró-karton (vagy szekrénykataszter) másolatát, műtárgyfotót.
A pályázó intézménynek a megvásárolt műtárgy nagyközönség számára készülő ismertetését (leírást és képeket) az intézmény (vagy, ha neki nincs, a fenntartó) honlapján közölnie, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania. (Az NKA Igazgatósága az internetes „beszámoló” elkészítéséhez az egységes formulát átadja.)
3. A múzeumokban őrzött szellemi és tárgyi örökség tudományos és muzeológiai feldolgozása (gyűjteményi és szakkatalógusok, forráskiadványok, az adott múzeum által szervezett tudományos tanácskozás anyagának) nyomtatott és/vagy elektronikus formában történő megjelentetése
Altéma kódszáma: 2312
Pályázni a 2009. május 31-ig megjelentetendő művekkel lehet.
A pályázati altémára rendelkezésre álló keretösszeg: 30 millió forint
A pályázathoz csatolni kell:
A kollégium tagjai kérik, hogy a kéziratokba betekinthessenek. Ezért a pályázóknak a kéziratokat honlapjuk nem nyilvános részén kell elhelyezniük, majd a pályázatban megadniuk az elérési utat. (Ezt a kollégium azért kéri, hogy a pályázóknak ne kelljen az esetenként igen nagy terjedelmű kéziratokat lemásolniuk.)
A kollégium nem kéri a nyomtatott formában vagy digitális adathordozón történő kézirat beadást!
Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!
A pályázat bírálati szempontjai:
4. Anyagismereti és műtárgy-meghatározó szakmai programok megvalósítása
Altéma kódszáma: 2308
Pályázni 2009. szeptember 30-ig megvalósuló szakmai programokkal lehet.
A pályázati altémára rendelkezésre álló keretösszeg: 10 millió forint
A pályázathoz csatolni kell:
Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!
A pályázat bírálati szempontjai:
A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:
A Múzeumi Kollégium ezt a pályázati altémát mintaprojektnek tekinti, annak megvalósítását fokozottan figyelemmel kíséri és felügyeli.
A Kollégium egyik altéma pályázatához sem ír elő kötelező önrész vállalását.
A Kollégium nem ír elő nevezési díjat.
Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, spirálozást, ragasztást!
Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)
A pályázat 2008. szeptember 23-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!
Múzeumi Szakmai Kollégium
2008. augusztus 12.
Frissítve: